Sunday, November 30, 2008

"Én ismerem a rákgyógyítás TITKÁT!" Meddig lehet a szorult, ebben az esetben igazán szorult emberek, helyzetével visszaélni?!

Sokkoló hirdtés az AdSense-men....

Döbbentettel és örömmel vegyes érzelmekkel olvasom a Google AdSense hirdetések közt, a világra szóló jó hírt!
"Én ismerem a rákgyógyítás titkák"


Alapjában véve egy fejlődés párti, nyílt emberkének tartom, és remélem magam, de...

Van ami számomra is SOK(K)!
Anélkül, hogy egy emberről, remélhetőleg szakemberről és a hozzáértéséről véleményt alkotnék. Hisz szakmai kompetencia, illetve az ajánlatának ismerete nélkül nem lenne sem etikus, sem korrekt a részemről, de...

Túl sok mindent hallok, és látok az interneten ahhoz, hogy gyanúperrel éljek. Úgy gondolom, ha valaki akkor én valóban nyitott vagyok az új dolgokra, és ha az amit ez az Úr leír az értékesítési oldalán, de ha csak fele igaz akkor is több pénzt megér mint amennyiért adja. Ahhoz viszont túl szkeptikus vagyok, hogy higgyek a csodákban.

Nem kétségbe vonva az ajánlatot, nem minősítve senkit, semmit, sőt tovább megyek még az árat sem kívánom elemezni, de...

- Meddig mehet el az emberek életével való játék?
- Meddig lehet a szorult, ebben az esetben igazán szorult emberek, helyzetével visszaélni?!

Ajánlatom!

Amennyiben létezik olyan ember, aki valóban a "csodadoktor" gyógyított meg, természetesen helyt adok a megnyilvánulásának, névvel címmel...

Saturday, November 29, 2008

Gyakorlatilag mindenki esélyt kap, hogy azzá legyen amivé lehet...


SIKERALLERGIA ÚjraTöltve!



Hétköznapjaink mérge a stressz, de nem igazán beszélünk arról, hogy minimum kétféle van belőle, a negatív ami korlátoz és börtönbe zár, és a pozitív ami továbblendít ami motivál. Kritikus helyzetben az emberben erők támadnak, ezek vagy támadásra vagy menekülésre ösztönöznek. Attól függően melyik utat választjuk, tudatosan vagy a tudatalattink, ahhoz ad energiát ez az erőforrás.

A hibásan megélt SIKER legalább akkora átok, mint a hiányzó vagy meg sem élt SIKER. Ha az előző belyegyzésem pontjai közül egyetlen egy is igaz rád, akkor már tudod mi álla sikered útjában. Pokoli érzés amikor, az ágyban, a főnök előtt... támadnak ezek az allergiás gócok. Nem tudod megvédeni magad, nem tudod helyesen lereagálni a történteket. Régen ezt kisebbrendűségi érzésnek is nevezték, de hogy pontosabb legyek, a kisebb rendűségi érzés és a sikerallergia nem ugyan az, de vannak közös halmazaik.

Akármilyen ártalmatlannak tűnnek ezek a hibás reakciók, és bármennyire általánosak is a sikered kerékkötői. Magam is szenvedek ezek egyikétől másikától, persze küzdök ellene. Ha már felismered ezek egyék-másikát magadon, és igyekszel leküzdeni, már jó irányban haladsz. Egy-egy ilyen apró harccal is azon kevesek csoportjába küzdöd fel magad, akik ismerik a sikert. Szerencsésebbek ezt ezt már kódolva kapták, beléjük nevelték. Mi akik pont ezeket negatív sikertényezőket hoztuk, családunkból, a múlt kisemberi gondolkodás mechanizmusát magunknak kell lépésről-lépésre levetkőzni.


Tudtad?

Az internet egy jó lehetőséget biztosít mindnyájunknak, a felismerésre, tanulásra önmegvalósításra. Gyakorlatilag mindenki esélyt kap, hogy azzá legyen amivé lehet. Mindezt alacsony indulótőkével, illetve rezsivel.

Amikor arra gondolsz, hogy indítasz egy "tégla habarcs üzletet" (klasszikusat offline-t az utcán), akkor neked a legjobb estben is több százezer Ft-ra van szükséged, induláshoz és járulékos költségek havonta, alkalmazottak, rezsi... Mindezt az interneten legrosszabb esetben is néhány tízezer Ft. Míg az előbbi felfutása megtérülése 3-5 év, az utóbbi akár néhány hónapra is korlátozódhat.

Wednesday, November 26, 2008

Te is allergiás vagy a SIKERRE?!

Siker allergia?! Még milyen hülyeséget... - Hogy is van ez?!




Nem feltételül macskaszőrre, parlagfűre, és nem csak arra lehetsz allergiás amit megeszel, megiszol amihez hozzáérsz, lehetsz a partneredre is! De...
Személyes és karrier sikeredre nézve létezik egy sokkal alattomosabb allergiás góc! Ez nem más mint a sikertől való félelem!

Ez nem olyan látványos ugyan mint a bedagadt szemek, nátha... ez sokkal alattomosabb, hosszútávon negatív hatással van a közérzetedre, egészségedre, a családi, és párkapcsolatodra, na és a pénztárcádra!

A siker egy nagyon elvont fogalom, ami mindenki számára más és más jelentéssel bír. Legkézzelfoghatóbb formája a FORINT, a bankszámlád, lakásod, autód... Továbbá az, hogy mások számára Te mit jelentesz, mennyi ember hallgat rád, mennyi embert tudsz befolyásolni ezek mind-mind meghatározzák a sikered.
A sikerhez való viszonyod jelentősen meghatározza "siker megélésed", a boldogságod, és a boldogulásod! Ha vannak céljaid, nem álmok, hanem lefektetett tervek lehetőség szerint papíron, dátumokkal! Ezek mind meghatározzák, mit érsz el és mit érzel amikor célba értél.

Hogy legyen hova érned és hogy odaérj kattints IDE!



Ha sikerallergiád van akkor a tudatalattid ellenreakciója lustaság, halogatás formájában a siker ellen, így a boldogulásod ellen dolgozik, nap mint nap. Recept: Félelem a sikertől könyv - Martha Friedman.

Amikor a sikerre gondolsz, vagy egy sikeres emberre figyeld a reakcióid. Közöny? Irigység? Kifogás keresés? Nekem azért nem, én azért nem...

A siker allergiát úgy képzeld el, mint egy stimuláló szer, ami megakadályozza, hogy megvalósítsd és sikerre vidd az álmaid. Gondolj arra amikor a diploma osztóról nagy álmokkal kijöttél, hova is jutottál? Nem tudom hány ezer sorstársaddal együtt alkalmi munkából élsz. Esetleg szabadúszónak nevezed magad, hogy láss valami pozitívumot. Állást keresel, vagy épp váltogatod?! Esetleg több műszakban robotolsz. Martha Freidman könyvében magadra ismerhetsz /szeretném látni Te hányszor csapsz a homlokodra amikor magadra ismersz/, és dolgozhatsz az alattomos betegséged ellen!

Néhány tünet:

Célok
Homályos célokkal soha nem érhetsz célba. Homályos cél= ÁLOM!

Tudás
Kifogás: nem tudom, mit, nem tudom hogyan, nem tudom mit kell tennem, nem tudom hol lehet utána nézni...

Bizalom
Soha nem tehetném azt, ez túl kemény, túl sokat kell tanulni, ennek miért kell annyira kemény lennie?...

Feladatmenedzsment
Tedd a szíved a kezedre, hányszor hanyagoltad az igazán fontos dolgokat akár felesleges tevékenységek miatt? Pl.: hányszor frissítettél a mailboxodra?

Időmenedzsment
Minden este sajnálkozol, hogy ezt meg amazt nem tetted meg, mégis van időd TV-t nézni.

Felelősség
Te vagy az üzletember, a szerény eredmények miaatmégis másokat okolsz. A gazdaágot, a válságot, a kollégáid, az üzletfeleid, partnered, az időjárás... Sajnáltatod magad, hogy mindten neked kell megtenned, megtanulnod.

Elkötelezettség
Ha azt mondod, ezt és ezt megteszed, akkor tedd, ha azt mondod nem akkor nem!

Tudtad?!

Ha a tennivalóiddal kapcsolatban törlöd a szótáradból a "kellene, ha, majd, esetleg, talán" szavakat, akkor már sokat tettél a sikered érdekében!

Forrás: money-machine.net hírlevele alpján

Folyt Köv! ;)

Tuesday, November 25, 2008

Halál utca az interneten!

Kösz jól vagyok, de...
Azt mondjuk amikor már az emberlény, átlépett élete felén akkor többet néz vissza, és egyre többet gondol a halálra. Tán még nem léptem át ezt a korridort, viszont valamiért egyre jobban foglalkoztat a halál gondolata, igaz kicsit más szemszögből...




Mi lesz a virtuális lényünkkel, lényeinkkel, alteregóinkkal ha meghalunk?

Egy részét a gugli és társai rögzítik tárolt tartalomként, egy része az enyészeté lesz, ez nyilvánvaló, de...
Felvethető ez a kérdés jogi, anyagi szempontból, sőt sok más szempontból is. Köznapibban feltörik visszaélnek, illetve egyes esetekben felvethet jogdíj problémát is. Igaz ha a szellemi tulajdonos nem perli akkor nem is kell neki - Mondhatnók!
Magánemberként megközelítve a dolgot, azt látom nagy számban élnek a neten emberkék akik pénzt is csinálnak, ki többet ki kevesebbet. A pasziv jövedelmek többnyire örökölkhetők! Nem hiszem, hogy bárki veszni hagyná, bármennyit is.

Neked lesz aki utánajár?!
Megannyi közösségi oldalon regisztráltunk, ki keretezi be a képünket ha vége a dalnak?

Cégek szempontjából sem elvetendő a kérdésfelvetés:

Mindet tud rólad a könyvelőd, titkárod, ügyvéded menedzsmented?

Az életünk MOST Aktuális kérdései:

Vajon miért hisszük, hogy a kisember egyenlő az alacsonyan iskolázottal?!

Niki jól menő kozmetikus, okos csinos, fiatal, szexi... Mi kell még?

Diplomás posztgrados, ma is tanul, de minek? - Sokan kérdezik - Mert élvezi a munkáját, és tanulást is. Ő azon kevesek egyike aki azt csinálja amit szeret. Nagyon kevesen mondhatják el ma magukról, de ez az "faj" ritka is marad, nem kihaló, minden esetre exkluzív...

Te mit tennél, ha szabadon választható lenne?

Világ körüli utazás? ;) OK! - de egy értelmes kreatív ember számára ez hosszútávon nem válasz. Idővel visszatérnél valamilyen munkához, vagy leépülnél, elszállnál.

Miért hiszed, hogy Te soha sem viheted semmire?
Miért gürizik sok diplomás 3 műszakban?

Sorolhatnám, igen vannak kényszerpályák, 1 hónap egy év.., de ha ott ragadsz...

Wednesday, November 5, 2008

Bulifotók, hányásnyomok…


Avagy: Nem értem miért a myVIP-nek keresel!





















Nem rég egy csajszi azt kérdezte tőlem:

Milyen témát válasszak a blogomnak, ha sem okoskodni (okosdni), sem rátanulni nem igazán akarok, sem pedig túl sok időt nem szeretnék rászánni. Mert azt hallottam, hogy lehetne keresni vele..”

Kicsit elgondolkodtatott…

Én: - Kata mit csinálsz szabadidődben:
Kata: - Haverok, buli, netezek, ritkán olvasok, biciklizek, spinningeltem is…
Én: - OK! A neten mit csinálsz?
Kata: - Szörfölök, myVIP-en nézelődök akár egész nap.
Én: - Mit lehet myVIPen csinálni egész nap?
Kata: - Fotókat nézek, beírok…
Én: - OK! Azt hiszem otthon vagyunk!
Én: - Neked is vannak fotóid fenn?
Kata: - Nanáááá ;), nem is akármilyenek!

OK!

Kata miért a myVIPnek a malmára hajtod a vizet?!

Ha fotóid egy blogra rakod, és smafu regisztrációt meg kódgenerálást követően Google AdSense idiótabiztos oldalán (még én is képes voltam rá! Hi-hi…). Aztán ezt a kódot beilleszted a blogodra.
Innentől kezdve a látogatóid (egy része) a hirdetésre kattintva DollárCenteket fog a számládra termelni!

Zéró rátanulással, ha nem is, de egy minimális önképzést (maximum néhány óra indulásként, aztán később még jön ez-az) követően elindíthatod első „énblogod”. Reklámozhatod a myVipen, iwiwen… ;), Fellövöd az aktuális fotóid, egy-egy gondolatod is néha (fotó mellé, vagy helyette). Mesélsz egy könyv élményedről, vagy biciklis kalandodról vagy a beujított pasidról. Vagy hogy épp azon nosztalgiázol milyen jó lenne újra spinningelni, esetleg egy ilyen klubot keresel…
Arról nem beszélve, ha az MSNes pikánsabb dumcsikat egy blogkommentben ejtitek, meg biztos rendszeres és visszatérő látogatókat szerzel! Sőt, ha a suliban, munkahelyen a csevegő programok (MSN, Skype…) nincsenek telepítve, vagy tiltva vannak… (még egy érv!)

Nem holnapra, nem milliókat ígérek! De kitartással, csak rajtad múlik!

FCM

Thursday, October 30, 2008

V-Moto'Rock : Gyertyák


Állj meg egy pillanatra, ne rohanj, járj újra lassú táncot!
Kérj, köszönj, simogass és ölelj, amíg teheted.
Minden gesztussal több leszel, s nem kevesebb!









Senki sem különálló sziget; minden ember a kontinens része, a szárazföld egy darabja, ha egy göröngyöt mos el a tenger, Európa lesz kevesebb, éppúgy, mintha egy hegyfokot mosna el,
vagy barátaid házát, vagy a te birtokod; minden halállal én leszek kevesebb, mert egy vagyok az emberiséggel; ezért hát sose kérdezd, kiért szól a harang: érted szól.

--John Donne, 17. századi angol költő
Hemingway: Akiért a harang szól, mottó
fordította: Sőtér István



Egy perc néma csend! Értük! Értünk!

Mindazokért, kiket nem láttunk már régen,
Akik velünk együtt ünnepelnek az égben,
Kiknek őrizgetjük szellemét,
Mindazokért egy-egy gyertya égjen.

Mindazokért, akik elzárkóznak a jótól,
Akik nincsenek itt, s nem is értenének a szóból,
Aki barát, de lehet még ellened is,
Mindazokért egy-egy gyertya égjen.


Égig érjen a fény, és mi úgy szeretnénk,
hogy sohase múljon el.
Égig érjen a fény egész életünkön át,
hogy nyithassa két szemét, ki mindig erre várt.


Mindazokért, kik ma egyedül ülnek a járdán,
Kikre család, gyermek, otthon rég nem vár már,
És mindenkiért, aki nem lehet itt,
Mindazokért egy-egy gyertya égjen.

Mindazokért, kiket nem láttunk már régen,
Akik velünk együtt ünnepelnek az égben,
És mindazokért, akik nincsenek itt,
Egy-egy gyertya égjen.

Mindazokért, akik nem vették még észre
Örök bilincs kell minden fegyvert fogó kézre
Mindazokért, akik nem hiszik el
Mindazokért egy egy gyertya égjen


Tudtad?

Ha dalszöveg kell hol keresd? : Zeneszöveg.hu
Ha a kedvenc (külföldi) dalod keresed? :

Found at woonz.com

A kifogás olyan, mint a segglyuk...


Téged mi tart vissza a blogolástól?

Több-kevesebb rendszerességgel magam is írok, több blogot is. Bár tudom, hogy jól behatárolt téma, és célcsoport illetve ehhez választott Név (URL alias), után a következő kritérium a rendszeresség. Mivel objektív okok miatt nem tudom a rendszerességet tartani, ezt ellensúlyozandó, a látogatottságot a címkézésekkel balanszírozom.

Teljesen mindegy hogy pénzgyárat, vagy márkanevet akarsz építeni, sokkal jobb mielőbb a netten lenni kevésbé okos pofával, esetleg esetlenül, mint sehogy. Hosszú ideig vártam a tökéletes alkalmat magam is, és csak az időm fogyott, na meg az esélyeim.



Az eső netes forintjaimat egy partnerprogramban való részvételem hozta, a az első pénzt termelő weboldalam, SEO és dizájn elemek, és marketing duma nélkül is szépen termelt.
OK!
Akkor ez elég volt, ma már nem dicsekednék vele… ;)

Ha kedved van, de…

…nincs időd
…nincs témád
…nincs behatárolt témád

Ezek mind-mind kifogások!

A kifogás meg olyan, mint a segglyuk mindenkinek van belőle legalább egy, és senki sem kíváncsi a máséra!

Tudtad?!

A blog a web és log keresztezéséből lett! [ web=háló/Internet; a log=napló].

Ha picit is grafomán vagy, kezd egy „ÉN” bloggal, amibe bármi beleférhet, érzelmek, történések, szex, csalódások, tanulmányok, kutatások…

Tehát blogra fel! ;)

FCM

Wednesday, October 29, 2008

Pop up gyilkosság!

Az ősídőkben amikor az IE (IntrenetExplorer) szinte egyetlen ellenfele a NetScape volt, jójó volt azért Opera, meg Mozilla de legyünk őszinték...

Szó mi szó, nem voltunk ennyire eleresztve, IE, FF (FireFox), GoogleChrom,Safari...
Nem is volt ennyi félnivalónk, vírusok, trójaik, bugok. A 33 kb/sec-es strádán száguldozva egész más bajaink voltak, szép volt "jó" volt...

Ma már adathalászat (fishing), meg a töménytelen blog SP*M, és a felugró ablakok korát éljük.

Most egy pillantást vessünk néhány fotó erejéig ez utóbbira a FF szemszögéből:

Avagy hogyan hangolhatjuk finoman a felugró ablakokat a FireFox-al?

Klick a képbe és nagyban látod!








Tudtad?

- Hogy a görgő (scroll) lenyomásával új ablakot/lapot tudsz megnyitni [ a jobbegérgomb--- > új ablak vagy ablak parancsa helyett]
- Hogy a billentyű és a scroll együt zoomol (kicsinyit/nagyít)


További Pcs okosságok praktikák: http://ladyuser.blog.hu/
Pc-s alapok, és vírus okosságok: http://www.viruskommando.hu/blog/

Wednesday, October 22, 2008

Magyaroszág első megélhetési bloggere leszek!

A bloggerek betegek, megszállottak, magamutotgatók, függők... [tudnád folytatni]

Nem mondhatom el senkinek leírom hát mindenkinek, nem hallgat senki moralizálok mindenkivel, hangulatfügő vagyok, nem érdekel a véleményed nem érdekel érdekellek e csak írok. Írok blogot, blogot írok, én blogot, szakmai blogot, üzleti, sőt egy akármirőlszólhatódesokakatcsalogatóédesmétzesszexireklám-bevételekethozóblogot.

Nincs kétségem, hogy bármit írsz, közönségre találsz, tudom ha politikabotránysztárhegyek, na meg szex akkor komment áradatot kapsz cserébe. Langyosabb téma, kevésbé forró, nyálcsorgató olvasótábor esetén, rendszeres kiegyensúlyozott látogatottságot garantál, természetesen rendszeresen friss tartalom esetén.


Témaválasztásnál tartsd szem előtt:

1. szeresd a témát, izgasson, érdekeljen!
2. éld meg amiről írsz! Akár motivál, akár elszomorít, feldob, vagy mélybe súlyt, de érzéseid, pozitív vagy negatív megtapasztalásod legyen róla!
3. olvas el minden elérhetőt, jegyezz le mindent ami a témáról eszedbe jut.
4. Határozott pozitív vélemény egy lelkes olvasótábor esetén Guruvá tehet, viszont a tapasztalat szerint viszont a negatív vélemény, az örök ellenkezők mellé inkább odaállnak, sőt meglepő módon akinek az ellenvélemény ellenvéleménye fogalmazódik meg ő is inkább megosztja a közvéleménnyel!
5. járj egy lépéssel az olvasód előtt, de ez a lépés megtapasztalás legyen és hiteles, akkor az olvasód szakértőként tekintenek rád!
6. Egész egyszerűen indíthatod énblognak, aztán meghőmérőzöd, teszteled az olvasóid reakcióit!


Tuesday, October 21, 2008

Magyarított shareware, freeware alkalmazások INGYEN!

Honosító Műhely Aktualitásai! [2008.10.21]

Régóta vártam, a honosito.hu ingyenes, és pont ezért nagy jelentőségű hírlevelét. Nem késlekedtem a boríték nyitással! Most is sok újdonsággal hasznos cuccokal leptett meg!



A szélessávú webszörfözés alaposan megváltoztatta az internetezési szokásokat. Sokan talán nem is tudják, hogy a modemes időkben nagy divat volt az éjszakázás. Az ember csak töltögetett, töltögetett, mindent a saját gépén tárolt. Ami nem fért el a merevlemezen, azt kiírta CD-re, majd DVD-re. A helyi archiválásnak már nem igazán van jelentősége, érdemesebb inkább a lelőhelyek webcímeit tárolnunk, programok esetében akár a pontos URL-t, hogy ha ismételten szükség van rá, akkor pillanatok – vagy legalábbis rövid idő alatt – letölthessük.


Ashampoo ClipFinder 1.48 (freeware)
Tucatnál is több videómegosztó portálon kereshetünk és tölthetünk le videókat ... Bővebben »


Areca Backup 6.0.7 (freeware)
Az adattömörítést, az adatok titkosítását és a növekményes biztonsági másolatokat támogató, Java nyelven írt segédeszköz ... Bővebben »


Eusing Free Registry Cleaner 1.8 (freeware)
Néhány kattintással kitakaríthatjuk a rendszerleíró adatbázist, és megjavíthatjuk a problémákat ... Bővebben »


MediaCoder 0.6.2 (freeware)
Nyílt forráskódú, univerzális audió és videó átkódoló ... Bővebben »


Typing Assistant 4.2 (shareware)
Automatikus szókiegészítő segédeszköz, mely megjegyzi a számára ismeretlen szavakat és feloldja a rövidítéseket ... Bővebben »


zzEPG 0.81 (freeware)
Az internetről frissíthető, testreszabható digitális tévéműsor, a műsorok megjelenítését filterekkel szűkíthetjük. ... Bővebben »


Ajánlat a hinni valókhoz
Sikerült megegyezni a Biblia-Felfedező program készítőjével egy nagyon kedvezményes vásárlás i lehetőségben. A Biblia-Felfedező alapprogramot most 10 ezer Ft helyett csak 5 ezer Ft-ért lehet megvásárolni. A megtakarítás 5 ezer Ft! Ez az ajánlat 1 hétig érvényes, 2008 október 21-től 28-ig.
Érdemes szem előtt tartani, hogy szoftverkövetéssel rendelkezésre bocsátják az összes 2-es főverziójú programmódosítás ingyenes letöltését és telepítését is. Amely lehetőség önmagában is a program árának többszörösével ér fel.
Éljen ezzel a lehetőséggel, és rendelje meg a Biblia-tanulmányozó alapprogramot most a Soft-Transtól! Megrendelem >>



Globális shareware regisztráció magyarul is!
A globális shareware piacon végre gondolnak a magyarokra. Az element5 és a Share-It! regisztrációs ügynökség felismerte, hogy bővítenie kell a támogatott nyelvek sorát. Így a világnyelveken kívül most már több észak- és közép-európai - összesen 17 nyelv, köztük a magyar is - választható az online megrendelés során. Ha esetleg a vásárló böngészője alapján nem történik meg automatikusan a nyelv felismerése, akkor ajánlatos megnézni a nyelveket tartalmazó legördülő listát.

Forrás: www.honositomuhely.hu

Monday, October 20, 2008

Életmentő készlet INGYEN --- > Life4Bee Gees

Életbevágó az élet! Nem csak a tiéd! ;)

Egészen addig, míg nem kerülsz tényleg kritikus helyzetbe, amíg nem bújhatsz ki a személyes felelőség vállalás olyan mélységéből, mint az életmentés. Hajlamos vagy azt hinni, hogy nem lennél képes rá, jómagam is azt hittem amíg valós kényszerként nem nehezedett rám a felelősség ilyen súlya, hogy bepánikolok, menekülök, vagy elájulok.

Szóval ha ne adja a sors, Isten (kinek ki/mi), de mégis te leszel az épp szükséges láncszem akkor cselekedj! Nem mindegy mit teszel, mikor és hogyan, ehez ad némi alapot MedIQ Blogja, különösen az aktuális bejegyzése. Olvasd tovább...>>

Thursday, October 16, 2008

Elkúrtam, nem kicsit....

Cinikus voltam? - Igen [bár nem nem annak szántam, de nem bánom!]

Mert van okom cinikusnak lenni(!), nem kétséges számomra, hogy könnyebb köldöknézegetni, sebeket nyalogatni, mint akár szókimondónak, vagy bunkónak lenni.

Van okom cinikusnak lenni!

Van sok, de neked is van okod cinkusnak, de még megbotránkoztatónak lenni is.

Viszont nincs okom, NINCS JOGOM közönyösnek lenni. NEM tehetem meg, sőt Te sem teheted meg, hogy ne oszd meg a véleményed, a tudásod!

Van okom cinikusnak lenni! - Mert, bár siker receptet olyan igazi tutitippet nem adhatok, azt viszont elárulhatom mi a bukás, a bombabiztos antisiker titka: próbálj mindenkinek megfelelni! [Sajnos nem tudom kitől származik ez az aforizma]

Bárkinek van joga cinikusnak lenni, aki bármit is elért az életben. Ha van munkád, van akaraterőd, ismeretanyagod... már van jogod cinikusak lenni.

Cinikusnak lenni azért, hogy felfigyeljenek rád! Azért, hogy utat mutass vagy tilalomfát állíts mások elé...

Na ez az. itt van az amit elkúrtam:

Mert pont most NEM tilalomfát akartam állítani, hanem irányt mutatni. Egy valódi potenciális lehetőséget, mely "bárkinek" lehetőséget teremt valódi bankjegyek termelésére. Bárkinek akinek van tapasztalata, ismeretanyaga...
Mindezt valóban akár egyetlen fillér befektetése nélkül megteheted.

Mi kell hozzá:

  • egy blog egy ingyenes szolgátatónál
  • Google Adsense regisztráció (erre még visszatérek bővebben, e blog keretei közt)
  • látogatottság, amit jó témaválasztással, és egyéb ügyességekkel tudsz elérni
Mielőtt máris regisztrálnál: NEM fog ömleni a lé, és nem holnap! Viszont napi párszáz forinttól a néhány ezerig, sőt... elérhető cél!



LiziM néhány gondolat a kommented kapcsán:

" nincs gyereke, nem is akar"?

Ez már munkajogi, sőt személyiségjogi story. Az apuka is mehet "GYES"re!!! ;)
[diktafon ---> bíróság!]

"nem csak Nyugat- Magyarország van! itt a keleti végeken szigorúbb az élet!"

Tudom, hidd el! Viszont ha már neted van otthon, egy TeleHázban, netkávézóban és nem csak böngészel, hanem egy lépést teszel még. Akkor már a "nyugatikérdéskeleten" is kipipálva!

"mi bajod azzal, ha a blogszférát is ki akarják használni "?

Semmi, sőt én is azt teszem, több blogommal, weboldalaimmal! Erre buzdítok mindenkit, aki késztetést érez rá, és nem csak azokat akiknek végső ments vár. Sajnos meg kell osszak veled egy nagyon súlyos titkot: pont azoknak hoz legkevesebbet a konyhára akiknek végső mentsvár a blog, a net, az MLM!

[Még egy TITOK végezetül és összefoglalóként:]

"Legyél Te az első Magyar megélhetési blogger!"

Biztatás a magadféle gondolkodó embernek. Egy lehetőség, mely némi konyhapénztől, az igazi jövedelemig terjedhet!

[ és egy kérdés:]

Ha a "Publikálj vagy dögölj meg!" főcím helyett, mondjuk a : "Hogyan keress pénzt az interneten?" lett volna, elolvasod a cikket? Ha el is olvasod tollat ragadsz? ;)

FCM

Re: "Publikálj vagy dögölj meg! " igazságai más szemszögből

Avagy: Hogyan látja egy NŐ... : LiziM-nek ajánlva!

Millió köszönet az őszinteségedért, és azért, hogy vetted fáradtságot!

Az előző bejegyzésemre érkezett komment úgy érzem megérdemel egy külön bejegyzést

igen, ez ilyen cinikus dolog!!! neked könnyű, mert nyilván a biztos állásod mellett szerkeszted a blogodat, és ez JÓ, ne gondold, hogy nem örülök neki. és férfi vagy, megnéztem, tehát egy HR-es sem fog aggódva a pocaokra nézni, hogy terhes vagy-e, illetve, nem szembesülsz azzal a diszkrét kérdéssel, hogy ugye nincs gyereke, nem is akar, életét és vérét a cégért!
Az MLM-es eladás is ilyen cinikus dolog. de sokan rá vannak kéyszerülve. kismamáknak is könnyebb egy blog-újságot írni, mint gyereket bébisintérre bízni, életét és vérét a cégért feláldozni, ha HA egyéltelán van munkahelye. aztán tudod, nem csak Nyugat- Magyarország van! itt a keleti végeken szigorúbb az élet!

el lehet költözni, itt lehet hagyni minket, Ó bárcsak ilyen egyszerű lenne. mi bajod azzal, ha a blogszférát is ki akarják használni akik elég bátrak. vagy muszáj bátornak lenniük. mert pénzre van szükségük. nem a harácsolás miatt, csak az egyszerű fejlődés miatt. hogy pl. a másfélszobás lakásunkba, amit a szüleinktől kaptunk ki lehessen cserélni a kádat, és a konyhabútort (mert még az van benne, amit 20-30éve beleépítettek) vagy csak egy egyszerű kisfogyasztású kisautó. amivel az idősödő szüleinket meg lehessen látogatni (tudom, az trendi, és környezettudatos, ha tömegközlekedünk) csak a férjem szülei 300 km-re laknak. és annak a költségei, mivel jóformán csak IC-vel lehet Mc.ról Bp-re jutni, és onnan még menni kell tovább, ugyanott vannak, mint a benzinktg. és hogy férjem szombaton is dolgozik, és 12 órázik persze csak nyolcat fizentnek neki, szóval nagy könnyebbség lenne, ha kocsiba pattanhatnánk, és szombat éjfélre odaérnénk. mert vonat+ busz kombóval már nem éri meg elindulni.

100 szónak is egy a vége. néhány cinikus tanácsodat megtarthatnád magadnak. nyilván jó, kényelmes, kellemes és jól fizető állásod van. de van akinek kell a pénz, és nem kapzsiságból, és minden lehetőséget meg kell ragadnia. és megélhetési blogger lesz. de ha nem jól csinálja, úgyis belebukik abba is, biztos.
és különben is, nyakunkon a VILÁGVÁLSÁG wehehehehe!!!! mindenkinek szar lesz :D :S

Wednesday, October 15, 2008

Publikálj vagy dögölj meg! - igazságai más szemszögből

...Avagy: Legyél Te az első Magyar megélhetési blogger!

Kétségkívül nem lesz nehéz dolgod elsőnek lenni ezen a területen, hisz nem verik ki a megélhetési bloggerek a megélhetési politikusok kezéből demoklész kardját. Hisz annyian átvágtak már miért ne Te lennél a következő aki átvágja még gordiuszimasnit is!

Mivel-mivel?

Bármivel ami "meglepőésmulaccságos", poltika, botrány, sztárhegyek, szex, vallás, foci... "Továbbisvanmongyammég?"

- Legyél profi odamondó, vagy egy szűzkiscsaj, "focifan", elszánt környezetvédő,
- oszd meg a tudásod, oszd az észt! Oszd meg a közönséged!
- Állj ki valaki/valami ellen/mellett!
- Keress olyan témát amire jönnek a népek, mint dögszagra az éjji vad.
- Csapj le az aktualitásokra, a Titkokra, rejtegetni valókra!
- Élvezkedj online a csajoddal/pasiddal (a nem kívánt rész törlendő)

Soha nem volt ennyire aktuális a "Publikálj vagy dögölj meg! " igazsága!

Soha nem lehtett ilyen könnyen és gyakorlatilag, egy átkozott peták befektetés nélkül, napi száz sőt ezer... forintokat keresni, sőt dollárokat. Legegyszerűbb ha itt a bloggeren regizel, aztán írsz és írsz, olvasol, kommentezel... Mire remek látogatottságod lessz addigra részletesen felhomálysítalak, hogyan tudod az Gooogle (későbbiekben gúgli) AdSense pénztermelő gépét a blogodra telepíteni. Ha rá nem jönnél magadtól...

Addig is meríts ötletet i-do-web blogján! Valóban figyelemre méltó ingyes tanulány a blogolás nagy mítoszairól.

Grátisz Tipp:

Mint tudjuk, sőt tapasztaljuk örök mozgató erő a szexualitás, ezért egy kisebb kutatásba kezdtem. Vizsgálódásaim eredményeként, igény lenne egy hiánypótló szexélményblogra. Ahol mondjuk Te és a pasid/csajod élitek virtuális szexuális életeteket. Akár mint távkapcsolat, akár mint valódi élmények, érzések, kétségek megosztása...

Tuesday, October 14, 2008

Publikálj vagy dögölj meg! ( nem én találtam ki, de igaz!)

Nem tudom ismeritek e az érzést, mielőbb minél többet megmutatni átadni...

Gyakran a lépésről-lépsre módszeressége sokkal, de tényleg sokkal hatékonyabb. Ennek ellenére most bolha piacra viszlek Kedves Olvasó. Ahol lehet számodra értéktelen dolgok közt igazgyöngyre lesz. Ha picit grafomán vagy és még hajlandó vagy az önálló cselekvésre, tanulásra kutatásra is, akkor biztosan találsz számodra érdekes, sőt forintokat érő információt.

Ha nem vagy elég elkötlezett a kutatásra, utánjárásra, akkor rövidesen kissé bővebb leírást is fogsz itt találni. Bár ezt a posztot nem ide szántam, remélem hasznosnak bizonyul! ;)

Publikálj vagy dögölj meg! ( nem én találtam ki, de igaz!)

[ egy poszt azoknak akik az üzletet is látják]

Erős szavak... - Mondod TE

A bannervakság után, már szinte mindenféle reklámvakság idejét éljük, és fogjuk egyre jobban, egyre többen. Szóval a helyzet fokozódik! ;)

A hírlevél sem képes olyan eredményre legtöbbünk bizniszében, mint akár csak 5 éve. A Bannerekre kattintás is egyre soványabb, advörc és társai, okos stratégia és okos címsor esetén még, szo-szo... Lássuk be már egyik sem a régi, persze vannak még kiaknázható lehetőségek, tán még potenciál is.

De már nem elég kreatívnak lenni, már több kell, már pengeéles célzás, válogatott szűrt kulcskifejezés/ek... és ÜTŐS, mellbevágó lendingpédzs.

Tudomásul veszem vagy nem tök mindegy, de ebben a webbkettes meg akárhányas világban, a szosöl médiák korában nincs más választásod. Vagy milliókat költesz, PPC, DM vagy akármilyen kampányokra vagy igénybe veszed amit a webkettő a szosöl meg ilyenek kínálnak.

Nem azt mondom, hogy mind, azt meg főleg nem, hogy kizárólag ingyenes megoldások. Azt viszont igen, hogy valóban megoldások egy kis cégnek is.

Az ezermesterek kora már lejárt! Ma már specialistákat keresnek!

Csak egy szösszenet kicsit elkalandozva, ma már az informatikus 12 kettő egy tucat. Ha "csak" informatikus vagy akkor csak egy a sok közül, mondhatni egy senki, de ezt mondhatom akkor is ha csak sarki fűszeres vagy a sok közül, és még sorolhatnám...

Kanyarodjunk vissza példabeli informatikushoz: ha már mondjuk Linux rendszergazda már közelebb vagyunk a modern gazdagságtanhoz...

Még mielőtt kiadod a médiafelelősőd útját!

TIPP , hogyan használd webkettő eme forradalmi és gyakran ingyenes lehetőségeit!

1. Klasszikus online utat járó barátom, hegyezd ki a füled egy speciális igényre éhező közönség meghallására!
2. Gondolkodj közönséged, fejével és beszélj az ő nyelvén! Ez rólam beszél! – Gondolja az olvasód!
3. Jelenj meg a lehető legváltozatosabb módokon:
- E-Book: wordben megírod, megformázod, dokumentumból pdf formátumba varázsolod aztán terjeszted. Terjeszted E-Mail-ben, és biztatod elégedett olvasóid. A doc2pdf konvertálást megteheted, hagyományos asztali alkalmazással ( pl: primopdf; letölthető: www.primopdf.com). Egyszerű alternatívát jelenthet a Google online irodai szolgáltatása Docs.
- küldj be témádba vágó cikkeket pl. a http://netpreneur.hu/ -ra
- Oszd meg a tudásod a wikipedián (http://hu.wikipedia.org ) , illetve a Google kissé újragondolt „wiki” szolgáltatásán a Google Knolon (http://knol.google.com/k)
- shvoong.com : ahol könyvélményeidről és internetes oldalakról írhatsz értekezést, és olvasóid után dollár(cent)okat keresel, kellemest a hasznossal!

FCM

Friday, October 3, 2008

A web2meg a webakárhány és mindenféle...

...megosztás világában, egy igazi gyöngyszem, a koncepció a maga egyszerűségégben.

Évek óta online élek/halok, de nagyon sok területen megragadtam a papírnál. Papír alapú noteszem, naptáram. Igaz segítségül hívom néha az elekrtonikát, outlook emlékeztetőt, a mobilom diktafonját. Néha még menedzserkalkulátorom is, de mindeddig egyvalamire nem találtam átütő megoldást, ez pedig a minde mapjeim, azaz az elmetérkép. Na ez az amit képtelen voltam, a "gépen" kivitelezni.
Elmetérkép: - tudod az amikor, körökbe meg egyéb akár amorf alakzatokba beirod az egymáshoz logikailag illeszkedő kifejezéseket melyek eszedbe jutnak.Ezek logikai viszonyát, egymás mellé illetve alárendeltségét, illetve csoportokbaszervezését, egyedi faszerkezetek, hálózatát kapod.
A klasszikus Post It mint olyan, valóban nagyszerű találmány. Használják a magánéletben az üzletben. Ennek van az outlookos változata a Notes, gyors, praktikus. Tapasztalataim szerint kevesen ismerik és mégkevesebben használják. Találtam egy alternatívát a nem outlookos júzerek számára "LédyJúzer" blogján. ISMERD MEG MOST!

Most jön ami a bejegyzésem ihlette, ez nem más mint a http://www.bubbl.us/. A webkettő meg a webakárhány és mindenféle megosztás világában, egy igazi gyöngyszem, a koncepció a maga egyszerűségégben. Az újszülöttnek minden vicc új, tartja a mondás. Nem rég találtam rá e bubbles-re és beleszerettem.

Klickelj a képbe fogd meg és cipeld! Görgővel tudsz "zúmolni"!



Ugye, hogy nagyszerű? A még nagyszerűbb, hogy hozzám hasonlóan megoszthatod, egy-egy ilyen sheetet, beágyazhatsz blogodba weboldaladba, importálhatod, exportálhatod, linkként továbbküldheted, sőt megoszthatod, kollégáiddal, osztálytársaiddal vagy akivel csak akarod együtt ötletelhettek!

Ha van hasonló kreatív, és előremutató dologról infótok, kérlek osszátok meg velünk!

Thursday, September 25, 2008

Ha családi düdzsé megenged egy költségesnek tűnő, de potenciálisan annál nagyobb profitot ígérő „hobbit”…

Ha Te sem a siránkozók táborát akarod szaporítani, ha családi düdzsé megenged egy költségesnek tűnő, de potenciálisan annál nagyobb profitot ígérő „hobbit”…

NEM MLM, nem piramis játék, még csak nem is online kaszinó!

Míg az MLM, valódi megoldást jelenthetne bárkinek végzettség és képzettségtől függetlenül, nem mindenki alkalmas rá. A pilótajáték (bűnszövetkezetben elkövertett bűncselekmény) melyet sokak sajnos azonosnak gondolják MLM azaz a hálózatos marketinggel, addig a kaszinó egy szerencsejáték, vagy bejön vagy, nem…

Egyéb szakmai ismeretek, információk mellett egyre gyakrabban szükségét érzem a pénzügyi ismereteim gyarapításának. Gyakorlatilag „mindent” elolvasok a témában, amihez hozzájutok, és persze időm is engedi. Ismereteimet e tárgyban főleg www.tothandras.hu weboldalon gyarapítom.

A kellemest összekötve a hasznossal szemet vetettem a tőzsdére, kétség kívül nem a gazdagodjunk meg holnapra, befektetés nélkül meg ész nélkül műfaj!

Magam is az elején vagyok, be fogok számolni az élményeimről, bár első körben úgy képzelem, hogy nem fogok licitálni, hanem egyszerűen ismerkedem, és egy Excel fájlba „licitálok magamnak”, nem nyerek addig, de nem is bukok!

A regisztráció mikéntjéről néhány és az első lépésekről.

„ A KBC Equitas Zrt., Magyarország vezető internetes brókertársasága, amely széleskörű befektetési szolgáltatásokkal áll ügyfelei rendelkezésére. A KBC csoport részeként a KBC Equitas garantálni tudja a befektetések biztonságát, emellett a nemzetközi háttér a piacépítéshez szükséges ismertséget, valamint a csoport fiókhálózatához, termékkínálatához való hozzáférést is jelenti a KBC Equitas ügyfelei számára.” [Forrás: online.kbcequitas.hu]

KBC Equitas ingyenes regisztráció, természetesen az ajánlat részleteinek megismerése, és elfogadása után. A KBC regisztráció egy a K&H Banknál vezetett ügyfélszámla megnyitása szükséges!


Alapokat innen gyűjtöm: http://www.opcioguru.com/blog
Náluk regisztráltam: http://online.kbcequitas.hu/online_regisztracio
Itt regisztrálhatsz: http://online.kbcequitas.hu
Ilyen feltélekkel: http://online.kbcequitas.hu/ismerteto
Ezt kell tudni: http://online.kbcequitas.hu/szamlavezetesi_djak ; http://online.kbcequitas.hu/reszvenykereskedelem
A desktop alkalmazás (PETI), regisztráció nélkül is alkalmas, egy kis ismerkedésre a tőzsdevilággal: http://online.kbcequitas.hu/peti


Figyelem!

Akkor és csak akkor, azt és csak azt tedd kockára, amit nélkülözni tudsz!
Nem csak a nyereséget bukhatod el, hanem a befektetett tőkét is!

Monday, September 22, 2008

Hogyan add el lakásod 5 nap alatt?

Nem tudom nem megosztatni veletek! ;)

Hogyan add el 5 nap alatt jó áron a lakásod? Ez nem egy reklámszlogen, hanem egy külföldön már bevált és itthon is ismert módszer az értékesítésre. Lényege: megdöbbentően alacsony kiindulási árat kell meghatározni, hogy minél több érdeklődő jelentkezzen.

Ez nem az a fajta aukció, mint amikor valaki az APEH felé való tartozása vagy más adósság miatt megszorul és kénytelen értékesíteni a család egyetlen vagyontárgyát - egyszerűen csak el akarja adni gyorsan a lakását. Abban is különbözik a magyarországi aukciós értékesítéstől, hogy itt a vevők azért "versengenek", hogy minél magasabb áron jussanak hozzá az ingatlanhoz! Ez esetben tehát nem eladási kényszerről van szó - az eladó "önszántából" adja fel a hirdetést.

A sok ajánlat már fél siker - figyelmeztet a Tipp és Trend ingatlanmagazin. Míg a hagyományos tranzakcióknál egy mesterségesen magas árat állapítanak meg, amiből aztán lehet alkudni, addig itt szándékosan alacsony árról indul a licit, a piac pedig megmondja, mennyit is ér az ingatlan.

Az Amerikában elterjedt módszer lépései a következők: rendszerint szerdán kezdik el hirdetni a lakást, és a hirdetésben közlik, hogy a legtöbbet ajánlóé az ingatlan. A hétvégére időzítik általában a kétnapos nyílt megtekintési és ajánlattételi időszakot. A megdöbbentően alacsony ár miatt sokan fognak jelentkezni. Ha 25-nél kevesebben érdeklődnek, le kell fújni az akciót - tanácsolják a lap ingatlanszakértői. Olvasd tovább!...>>

Forrás: privatbankar.hu

Te használsz trükköket?

- Kiszellőztetsz mielőtt a leendő vevőd várod?
- A családi fotókat eldugod? A szennyesről a mosatlan edényekről, és a száradó fehérnemükről… már nem is beszélve!
- Ujjnyomokat eltünteted a tükörről az ablakokról?

Várom a további ötleted!

Őszintén érdekel a véleményed! Sőt a tapasztalatod is!

Tuesday, September 2, 2008

Időmenedzsment több szempontból,..

Főlök a levemben, egyszerűen nem tudok, nem bevállalni egy kihívást, nem belevágni egy új ötletbe… Tudom, hiba, nagy hiba, de ez vagyok én egy szétszórt bohém.

Ismerős a számodra is az érzés?!

Egyre többet olvasok az időről, határidő-kezelésről és kipróbálok saját praktikákat most már egyre több sikerrel. Szerintem nem, véletlen foglalkoztat egyre többünket a hatékonyság fokozás. Többek közt egy remek aktuális cikk Vida Ági (gazdagmami.hu) tollából.

Számomra kicsit mások a prioritások főleg mióta Manherzt József online célkitűző kurzusán tanultakat alkalmazom.

Be kell valljam nagyon jó szolgálatot tesz a notesz, egy papírlap, egy diktafon, illetve egy ilyen funkcióval bíró mobil illetve pendrive. Haladva korral, nem utolsó mentsvár egy PDA, esetleg a klasszikus menedzserkalkulátor, de…

Valahol mégis úgy érzem az alapok a legfontosabbak, mivel többségünk nem örökölte meg a célkitűzést, életvezetést ezt felnőttként kell magunkévá tennünk. Fontossági sorrendet kell felállítani, ez kétségkívül megkerülhetetlen, ha saját magunk uraként akarunk élni

Számomra ez ott kezdődött, amikor Doubravszky György a bagolyvar.hu tulajdonosa egy interjúban gyökeresen megváltoztatta az élethez, és a magamhoz való szemléletemet. Kulcskérdés komolyan szembenézni a jelenemmel és a jövőmmel.

Doubravszky György kérdése a (minden)nap kérdése:

Mit tennél, ha csak egy hét lenne hátra az életedből?!

Mond Te mit tennél? Komolyan szembe tudsz nézni ezzel a kérdéssel? – Egyáltalán mersz, akarsz?!

Sunday, August 3, 2008

A cím mely megrázza világot, legalábbis néhányunk lelkivilágát biztosan…

Könnyed szörfölésre készültem, de sziesztázásom a weben egy érdekes cikk szakította félbe. Szokásommal ellentétben nem blogolásra, hanem weboldalak közti böngészésre adtam a fejem. (Újkori webes életemben ez elég meglepő.)

„Hogyan szabadulhatunk meg ingyen a hűségszerződéstől?”



A cím mely megrázza világot, legalábbis néhányunk lelkivilágát biztosan…
Továbbolvasva a cikket, nagyon érthetően, és gondolatmenet követve nagyon ésszerűnek tűnő megoldásokat találunk. Olvasd Tovább, próbáld ki…:>>

Monday, July 28, 2008

Hogyan küldjünk e-mailt, ha túl nagy a mérete? Update:

Ikse, egyik bejegyzése : Hogyan küldjük el az email-t, ha túl nagy a mérete? Kapcsán merült fel bennem, ahol valóban remek TIPP-eket katunk.

Hogyan küldjünk e-mailt, ha túl nagy a mérete? Update:

Annyival egészíteném ki, hogy a felsoroltak közül én a fajlposta.hu-t használom, többféleképpen, többféle céllal:
1. Titkosított felületét „mobilPenDriwe”-ként, a világon akárhol felmentem a szükséges dolgaim, és bárhol bármikor hozzáférek. Vagy épp a G-Mail-be mentem piszkozatként.
2. A publikus tárhelyemen, az információ megosztásban rejlő lehetőségeket használom ki, ez ismertséget és heti szinten új érdeklődőket, sőt ügyfeleket hoz.

Sunday, July 27, 2008

Te is még mindig az igazit keresed? Vagy csak biztonságosabbra váltanál?!

Ha az illegális, illetve a félmegoldás nem megoldás számodra sem, ez az a hely ahol megoldást találhatsz a problémádra!

Felejtsd el a crack keresést, felejtsd el a rettegést a nem jogtiszta programok miatt Hisz nagyon sok területen léteznek olyan megoldások, melyek valódi megoldást jelenthetnek a számodra akár ingyen! Természetesen nem olyan szinten, mint egy profi fizetős, vannak rizikói, de erre is igyekszem kitérni a bejegyzéseimben.

Iratkozz fel most RSS figyelőmre!